Idézetek Őszentségétől



Nem tudok csodát felajánlani önöknek. Ha valakinek lenne csodatévő hatalma, én is az ő segítségét kérném.


Örök veszély ajtót nyitni a telhetetlenségnek, egyik legkegyetlenebb ellenségünknek. Ez az a pont, ahol a dolgos elmének feltétlenül közbe kell szólnia.




Minden jó emberi kapcsolat a kölcsönösen kinyilvánított együttérzésen és szereteten alapszik. Erre épül a boldogság. 



A türelem gyakorlása megvéd bennünket a sértések fájdalmától.


Az emberi boldogság és megelégedettség önmagunkból származik.


Ha egyetlen hibádat felismered, többet ér, mint ezernyi hibáját felismerni másnak. Ahelyett, hogy rosszat mondanál az emberekről, ütköznél velük, és nyugtalanságot keltenél az életükben, szemléld őket teljes valóságukban. Gondolj inkább a jó tulajdonságaikra. Ha mégis örömödet lelnéd valaki becsmérlésében, azonnal képzeld azt, hogy rohadt gyümölcsbe haraptál. Így elég gyorsan leszokhatsz a sértő viselkedésről.
Ha meg akarod változtatni a világot, először próbálj valamit jobbá tenni, megváltoztatni magadon.




Törődni másokkal


Mindjárt születésünk pillanatában szüleink jóságára, gondoskodására szorulunk.
Később, amikor betegségek gyötörnek minket és megöregszünk, megint mások gondoskodására és jóságára leszünk utalva. Mivel életünk kezdetén és végén mások törődnek velünk, hogyan tudnánk mi életünk derekán nem törődni másokkal?


Az élet – érték




Próbáljuk meggyőzni magunkat arról, hogy az élet önmagában is óriási érték, s nem szabad elvesztegetnünk egyetlen pillanatát sem.
Nem a lényegre figyelni, hanem pazarolni az élet kincseit, majdnem olyan, mint mérget bevenni, miközben tisztában vagyunk a hatásával.
Nem helyénvaló, hogy az emberek komolyan elkeserednek, amikor valami anyagi veszteség éri őket, de a legcsekélyebb szomorúságot sem érzik, amikor életük valódi értékei vesznek el...


Ha valaki nem ismeri még a feléje áradó szeretet érzését, az nagyon nagy baj. Amikor viszont megtapasztalja, hogy mit jelent a feltétlen szeretet (akár az egyszerű elfogadás, vagy együttérzés), amikor érzi, milyen nagyszerű dolog valaki más szeretetének, ragaszkodásának céljaként létezni, akkor az egészen biztosan nagy hatással lesz rá. Nagyon meg fogja becsülni ezt az érzést. Van bennünk egy mag, amelyet a felé irányuló szeretet csírázásnak, fejlődésnek indít, s aztán megérlel.
Képtelenség, hogy a hírünk tegyen boldoggá minket, boldogtalanná meg az, ha az emberek rosszat fecsegnek rólunk.



Úgy adj, hogy közben boldogság sugározzon az arcodról. Mosoly és tisztességes szándék.




Mindent tagadhatsz, kivéve, hogy jobbá válhatsz, ha akarsz. Tűnődj csak el ezen bátran!




Azokban a családokban, ahol szeretet fűzi össze az embereket, a gyerekek sokkal sikeresebbek, és boldogabbak. Ha ettől a környezettől megfosztják a gyereket, azzal az egész életét, jövőjét tönkretehetik. A gyereknevelésben a szeretet a leghatékonyabb eszköz.





Nézz jól a szemébe annak, akit utálsz, és használd ki a lehetőséget, győzd le iránta támadt indulatodat. Fojtsd el a haragod, és fejlessz magadban együttérzést. De ha túlságosan idegesítőnek és visszataszítónak találod azt az embert, nem bírsz vele egy fedél alatt maradni, akkor jobb, ha azonnal megkeresed a kijáratot. Van egy szabály: ha nem érzel magadban túl erős indulatot, viseld el akit utálsz. Ha elég nyugodt vagy, ne térj ki az ütközések elől. De ha nem tudod elhárítani az indulataidat, térj ki, húzódj félre, és magadban dolgozz magadon. Győzd le a haragod, és válj együttérzővé.
 
 
…minden és mindenki előtt nekünk magunknak van jogunk megítélni, hogy mi számít valódi értéknek, valóban fontosnak az életünkben. Azt mondják, ha tudni akarod, mit tettél a múltban, nézd meg jól a testedet most. Ha tudni akarod, mi vár rád a jövőben, nézd meg jól, mi lakik a szívedben most.
 


Ha valakinek az érzései őszinték és a szíve nyitott, akkor az önbecsülése és az önbizalma is nagyobb lehet. Ilyenkor ugyanis nem kell másoktól félnie

 

Érdemes olykor magunkba szállni, ahogy Buddha ajánlja. Attól egy kicsit megrémül az ember.

 
Meg kellene próbálni úgy élni, hogy ne hagyjuk megzavarni derűnket, lelki egyensúlyunkat. Akár most okoz fájdalmat valami, akár a múltban szenvedtünk valamiért, egyik sem ok arra, hogy boldogtalanok legyünk.

 

 Egyesek olykor azzal gyakorolnak ránk nagy hatást, hogy mondanak valamit.
Mások azzal, hogy csendben maradnak.


Ha azt akarjuk, hogy valódi mosoly ragyogjon az arcunkon, meg kell teremtenünk magunkban a valódi mosoly forrását. 


Oszd meg a tudásodat másokkal: ez az egyik módja annak, hogy halhatatlan légy!



Ne felejtsd el, hogy nem megkapni azt, amit kívánsz, néha csodálatos szerencse.


(Alex  Gray festménye)

Ha már minden érzékünkkel ráálltunk az új számítógépre, a régi, mely oly sok éven át szolgált minket, hirtelen kifogásolhatóvá válik, és egyre több hiányosságra tesz szert a szemünkben. A számítógéppel kapcsolatos interakcióinkat egyre jobban beszennyezik az említett projekciók. Ez ugyanígy érvényes emberekre és anyagi javakra is.



Ha lenéznénk az űrből a földre, nem látnánk az országhatárokat. Csak egyetlen kis bolygót látnánk.

 



Mindig lehet találni valakiben olyasmit, amivel felülmúlhat minket. Az ilyen tulajdonságok keresése másokban hozzásegít minket ahhoz, hogy legyűrjük önteltségünket, arroganciánkat.


Az idézetek Frigyik László fordításai






Őszentsége a XIV. Dalai Láma horoszkópja

A Dalai Láma kiválasztása
Születésének Tibet népe kiemelten nagy jelentőséget tulajdonított, hiszen hitük szerint az utolsó elhalálozott magas rangú láma (XIII. Dalai Láma) újraszületésének pontos helyét és idejét asztrológusaik, bölcs lámáik meg tudták határozni. A csillagok ezúttal - többek között - a kis Tenzin szülőházára mutattak, minthogy azonban nem ő volt az egyetlen „kiválasztott” gyermek, így a többiekhez hasonlóan egyfajta "próbát" kellett kiállnia: fel kellett ismernie azokat a használati tárgyait, amelyek elõzõ életében legkedvesebbek voltak számára. Nem is akárhogyan! Egy tucat poharat, ruhadarabokat és egyéb eszközt tettek elé, amelyek közül csak egy-egy darab volt az, amelyet valóban korábbi inkarnációjában használt. Ugyanígy kellett az általa fontosnak tartott személyeket is kiválasztania. A kisfiú - aki nem sokkal később (1940-ben, 5 éves korában!) Tibet vallási és az egész világ spirituális vezetőjévé vált ekkor alig 2,5 éves volt...
A most 75 éves XIV. Dalai láma nyelveket beszél, könyveket ír, az emberiséget békére, szeretetre, harmóniára tanítja. Nemcsak kitűnő vezért ismerhettünk meg benne, hanem egy rendkívül gyors észjárású, jó beszédkészségű, megnyerő modorú, tiszta szívű, bölcs embert, aki már eddig is nagyon sokat adott a világnak.


 

Őszentsége a XIV. Dalai Láma/Tenzin Gyatcó
született: 1935. július 6. 12.45 (Zn - 8 óra)
helyszín: Taktser/Tibet
szél. 36.32.00 N, hossz 101.12.OOE, asc./mérleg 4 ívfok 41 ívperc


Őszentsége, a XIV. Dalai Láma, Tenzin Gyatso 75 évvel ezelőtt, 1935, július 6-án született Északkelet-Tibetben, egy paraszti családban. Kétéves korában találtak rá, elődjének, Thubten Gyatso, a XIII. Dalai Lámának reinkarnációjaként. A világ első számú buddhista vezetőjeként rengeteget utazik, és ékesszólóan hirdeti az ökumenikus egyetértést, a kedvességet és a jóindulatot környezetünk, Tibet és mindenekelőtt a világbéke érdekében.

Rendkívüli emberről lévén szó, nemcsak a kíváncsiság, de a tisztelet is hatalmába kerít bennünket, amikor a Dalai Láma személyiségét vizsgáljuk. A neve – Dalai a mongol óceán vagy tenger szóból ered, ennek tibeti megfelelője Gyatso, Láma pedig a tanítónak kijáró cím, amit együtt általában Tengernyi Bölcsességnek vagy Bölcsesség Óceánjának szokták lefordítani – olyan tanítóra utal, akinek szellemi nagysága a tenger vagy óceán mélységéhez, nagyságához hasonlít. A világ egyik legrokonszenvesebb vallási és politikai vezetője, aki rendkívüli képességekkel, intelligenciával, remek humorral, derűs nyugalommal van megáldva.
A Dalai Láma ötéves korában került Lhasszába, Tibet fővárosába, ahol a szerzetessé válás teljes tanmenetén végig kellett mennie. Miután Tibetet 1950-ben, a Fém Tigris évében megszállták a kínai csapatok, alig 16 évesen hirtelen el kellett vállalnia Tibet kormányzását. Ő pedig ahelyett, hogy megpróbált volna együttműködni a megszállókkal, inkább vállalta a személyére leselkedő veszélyeket, és végül 1959-ben Indiába menekült. A száműzetésben sikeresen újraszervezte a tibeti kultúra központjait. Sokat utazott, és a világ számos országában fordult meg, hogy elvigye a hírt a kedvesség fontosságáról az emberi társadalomban – nemcsak a buddhistáknak és a többi vallás híveinek, hanem minden embernek. A tibetiek, illetve az emberiség érdekeit szolgáló töretlen erőfeszítéseinek elismerése okán 1989-ben Nobel Béke-díjat kapott.

Béke-harcos

Ha megnézzük a Dalai Láma képletét, látjuk, ascendense a Mérleg jegyébe áll. Az egyensúlyra való törekvés, a helyes arány, a Törvény tökéletességének megnyilatkozása olyan Mérleg-tulajdonságok, melyek a Dalai Lámára kifejezetten jellemzőek. Egyszerű, tiszteletre méltó magatartása azonban nem jelent határozatlanságot, békés habitusa erős, következetes jellemet takar. Mindez kiolvasható a Mars rangvesztett állásából (I. ház), amelyet azonban felerősít egy Nap-quadrat: a küzdéskényszer politikai pályára tereli (Rák Plútó a X. házban) a vallási vezetőt, aki népét védi a gyarmatosítókkal szemben. (A tibetiek elnyomását a Hold oppoziciója Szaturnusszal jelzi). A nemes harcban „Buddha harcosa” a béke eszközét használja (Vénusz az Oroszlánban), amelyhez igyekszik megnyerni a világ közvéleményét is (Vénusz sextil Merkúr). E folyamatban kulcsszerepet játszik a Merkúr, kiváló kozmikus helyzete (Ikrekben) lokálisan is meg van erősítve (MC közelsége, 9. ház). A Merkúr, mint a gondolkodás és a kommunikáció bolygója, a láma személyiségének legerősebb pillére. Éles, reális, világos meglátások, érzékeléseinek és tapasztalásainak elvonatkoztatni tudása rejlik e bolygóállásban. Nézetei egyszerre gyökereznek egy kétezer-ötszáz éves hagyományban, amit azonban áthat a józan ész és a modern problémák iránti kifinomult érzékenység. A jelen kérdései iránti fogékonyságát sajátos helyzete formálta, melynek révén rengeteget utazik a világban, eltérő kultúrákkal, a legkülönbözőbb emberekkel találkozik, eszmét cserél a tudomány, a vallás és a politika vezető személyiségeivel. Ennek a végeredménye az a bölcsesség, ahogy egyszerre közelít derűlátóan és realisztikusan az emberi problémákhoz.

A sárkány bölcsessége

A Merkúr kulcsszerepe mellett egy jellegzetes fényszög-sorozat teszi igazán érdekessé a Dalai Láma horoszkópját. Benne a vízjegyek – lelki élet, mély érzelmek, ösztönös megérzések – területeit összekötő átfutó-, vagy királyi trigon már ígéretes hírnöke a kivételes sorsfeladatnak. A Nap kedvező fényszögei a Jupiterhez és a Szaturnuszhoz mutatják, hogy Tibet első számú vezetője (Nap a X. házban), aki emigrációba kényszerült (Hold, mint a Nap ura, a 12. házban), tudatosan törekszik együttműködni a sors erőivel célja megvalósítása érdekében. Tovább ez a királytrigon a Nap-Jupiter oldalán remekül kiegészül egy-egy sextillel a Hold (érzelmek, sejtelmek) és Neptun (univerzális szeretet, együttérzés) együttállása következtében. A fényszög-alakzat papírsárkányra emlékeztet (az angolszász szakirodalomból ismert kite): „fejénél” a Hold-Neptun konjunkció, „farkánál” a Szaturnusz. Fényszög-sorozatok közül a (papír)sárkány hangolja össze legkedvezőbben a bolygóhatásokat, a három trigont és két sextilt egy feszült fényszög, a szembenállás működteti.
A Szűz jegyében együttálló Holdat és Neptunt (határtalan érzések, vágyódás a megváltásért) a szigorú Szaturnusz támadja. A szembenállás másik végén a Halakban álló Szaturnusz félelme ugyancsak megalapozott: a káosz, a megmagyarázhatatlan kikezdheti biztonságérzetét, a mély érzések, az együttérzés pedig tehetetlenségbe, függőségbe vagy kiszolgáltatottságba taszíthatják. Ez a feszült fényszög a létbe vetettség problematikáját élezi ki a láma tudatában: a sárkány farkánál (Szaturnusz) az élet a születéstől a halál pillanatáig szenvedés, hiszen nem elérni azt, amire vágyunk, távol lenni attól, amit szeretnénk, az Énben való hamis hit mind szenvedés (I. Nemes Igazság); a sárkány fejénél (Hold-Neptun) pedig megtapasztalja, hogy a sóvárgás minden szenvedés gyökere, mert az hozza létre bennünk az Én káprázatát (II. Nemes Igazság).
A „szenvedés tengelyét” a nemes lelkű király és főpap: papkirály fényszöge (Nap trigon Jupiter) keresztezi – nem véletlenül, a Dalai Láma, mint szakrális uralkodó, mindkét méltóságot birtokolja. A trigon jobb oldalán a Rák Napja előtt nem kisebb feladat várt, mint ráeszmélni saját, igazi természetére. A tibeti szerzetesnek meg kellett tapasztalnia, hogy az élet tényének, az Én téveszméjének, az állandótlanságnak, a nyomorúságnak és az én-nélküliségnek felismerése megszünteti az érzéki benyomásokhoz, érzésekhez és az Én eszméjéhez való ragaszkodást. Ennek következtében az ember egyre inkább függetlenebbé válik érzéseinek érzéki benyomásaitól, a világ benyomásaitól, az önkontroll és az önfegyelem által megtisztítja szívét a szenvedélyektől, a mohóságtól, a gyűlölettől és a káprázattól (III. Nemes Igazság). A trigon bal oldalán a Skorpió Jupiter is nemes feladatra vállalkozott, végig kell járnia az abszolút igazsághoz és a legfelső bölcsességhez vezető utat. A Nemes Nyolcrétű Ösvény a szenvedések megszüntetéséhez vezető út, melynek célja, hogy segítsen elérni az önmegtisztítást, a szenvedélyektől és a káprázattól való szabadulást. Az ösvények bár szerteágazóak, egyazon Út részei: helyes felismerés, helyes törekvés, helyes beszéd, helyes cselekedet, helyes életvitel, helyes igyekezet, helyes éberség, helyes elmélyedés (IV. Nemes Igazság). A Négy Nemes Igazság a buddhizmus alaptanításainak magva, amelyet maga Buddha is megvalósított.

Égi áldás

A XIV. Dalai Láma horoszkópja iskola példája a legkedvezőbb hatású karmikus konstellációnak, a sárkány-fényszögsorozatnak. A hozzá rendelt bolygók önmagukért beszélnek – fővilágosítók: Nap (tudatos én) és Hold (érzeti én), sorsbolygók: Jupiter (szellemi erők, igazság) és Szaturnusz (az anyag kényszerítő ereje, akadályok), egy transzcendens erő: Neptun (forma nélküli világ, hit). Keleten a sárkány Mennyei Állat, a legmagasabb szellemi tulajdonságok letéteménye. Úgy tartják, aki bírja e Mennyei Állatnak a jóindulatát, szerencsés ember, mert sikerre, megbecsülésre, jólétre, egészségre, hosszú életre számíthat. Lehet-e jobban megjeleníteni a Mennyei Sárkányt egy személy esetében, mint születési pillanatának égi tükörképe, horoszkópja fényszög-alakzatában?
Forrás: Jakab Zoltán Csaba
http://www.astrologyweekly.com/natal-charts/14th-dalai-lama.php
Itt található még XVII. Karmapa horoszkópja is:
http://www.astrologyweekly.com/natal-charts/17th-karmapa.php

DALAI LAMA BUDAPEST HUNGARY 2010.

Avalokitésvara homokmandala 2010

Geshe Lobsang Lhundup
           Ma megnéztük a homokmandala készítést. Más élményben volt részünk, mint az előző években ('94, '98, '08 Avalokitésvara (szanszk.)-mandala készítésekor);  ezalkalommal nem a nagy nyilvánosság előtt zajlik az esemény, de ez annak is tulajdonítható, hogy mit sem sejtve sikerült edédszünetben betoppannunk. Igazából zárt ajtón kopogtattunk, de elidőztünk egy másik kiállításon a Magyar Kultúra Házában és mire onnan kijöttünk összefutottunk egy kedves lámával a lépcsőfordulóban, így a továbbiakban nem a recepciónál álltunk sorban tanácstalanul, hanem tőle érdeklődtünk a mandaláról. Geshe Lobsang Lhundup nagyon örült érdeklődésünknek, elkérte a terem kulcsát a recepciónál és megmutatta a "Béke"-mandalát, amit Csenrézi (tib.) tiszteletére készítenek és Őszentsége, a Dalai Láma tanításainak befejezése után fognak feláldozni, szeptember 19-én 18órakor. Naponta 9-12 és 15-18 között lehet megnézni 17-éig. 

       Elmesélte, hogy a dél-indiai Gaden Jangste kolostorból jött. Beszélgettünk a mandaláról és áldászsinórt kaptunk, ami nagyon fontos volt így Tara és Szangyemenla (gyógyító Buddha) napján.

Képek  a mandaláról:
 
                                                                      Fotó: Csörgő Zoltán 2010.09.13.
                                                                      Fotó: Csörgő Zoltán 2010.09.13.
                                                                     Fotó: Csörgő Zoltán 2010.09.13.
                                                       Fotó: Eszterhás E. 2010.09.15.
                                                        Fotó: Eszterhás E.2010.09.15.
                                                       Fotó: Eszterhás E. 2010.09.15.
                                                Fotó: Tuli Hajni 2010.09.19.
                                                       Fotó: Eszterhás E. 2010.09.19.
                                                       Fotó: Eszterhás E. 2010.09.19.
                                                                          Fotó: Tuli Hajni 2010.09.19.
                                                                           Fotó: Tuli Hajni 2010.09.19.
                                                                          Fotó: Tuli Hajni 2010.09.19.
                                                                           Fotó: Tuli Hajni 2010.09.19.
                                                                 Fotó: Tuli Hajni 2010.09.19.
                                                                         Fotó: Tuli Hajni 2010.09.19.
                                                                          Fotó: Tuli Hajni 2010.09.19.
                                    Fotó: Eszterhás E. 2010.09.19.

         Megnéztük  a zárószertartást is, így készíthettem pár fotót a kész mandaláról, és arról amikor a szerzetesek kivonultak a Magyar Kultúra Hátából, hogy elinduljon a menet a Dunához. Az eddigiekben midig a folyó valamelyik partján álltunk, amikor a homokot a folyóbaöntötték, most a Lánc-híd közepéről történt mindez. Sajnos ott már csak a sárga süvegeket láttam és nem mertem közelebb menni az eseményhez fényképezni nyakamban alvó Csengémet egyensúlyozva, hogy fotózhassak. Ha valaki esetleg küldene képet eről, nagyon megköszönném!

MANDALA  szó eredete

         A mandala a kozmosz illetve különféle istenek hindu vagy buddhista vallási ábrázolása. Elkészítési folyamata maga is egyfajta meditatív szertartás. A szó, az ősi indiai szent nyelvből, a szanszkritból származik. Jelentése: kör, ív, körszelet, korong. Más vélemény szerint jelentése az elmével is kapcsolatban áll (manas a. m. „elme”). Eredetét tekintve leginkább a buddhista tibeti és indiai kultúrához köthető, ahol ma is, évezredek óta használják meditációs technikákhoz, gyakorlatokhoz. A jógik elmélyedést segítő különféle eszközöket használnak, melyekre támaszkodva szilárdan tarthatják tudatukat meditációjuk tárgyán. Ezek a test- és kéztartások, azaz mudra, a hangok, ami nem más mint a mantra, a kézbe vehető tárgyak, tehát a vadzsra és a mala, illetőleg az istenségek különféle képi ábrázolásai, azaz a mandala.

          A MANDALA SZÍNEINEK A JELENTÉSE:
 
– Fehér: megkönnyebbülés, tökéletesedés, együttérzés, nyugalom.
– Fekete: titok, megérzés, belátás, újjászületés.
– Szürke: lelki gyógyulás, szelídség, szeretet, hűség.
– Sárga: barátságosság, fogékonyság, természet, intelligencia.
– Kék: elégedettség, ellazulás, harmónia.
– Tűzpiros: rettenthetetlenség, hatalom, változás, szerelem.
– Bíbor: emberszeretet, idealizmus, bölcsesség.
– Rózsaszín: érzékenység, a "belső" gyógyulása, egyetemes gyógyulás.
– Narancs: önkontroll, vitalitás, becsvágy, megérzés.
– Zöld: növekedés, bizalom, kapcsolat, gyógyulás, nyugalom.
– Barna: földközelség, stabilitás, tudatos kötődés a környezethez.
– Ezüst: érzékfölötti, természetfölötti képességek, áradó érzelmek, jólét.

        A mandalát nézve, a képre koncentrálva harmonizálhatjuk magunkat, a nekünk tetsző képpel gyógyíthatjuk testünket, lelkünket, kikapcsolódhatunk stresszes világunkból, és rég elfeledett igazságokra, emelkedett, tiszta gondolatokra és különleges összefüggésekre ébredhetünk rá.
        Mandalák készítése, színezése, festése gyógyítólag hat a lelkünkre. A mandala segíti at elmélyülést, a koncentrálást.
         A homokból készült mandalákat befejezésük után összesöprik és a legközelebbi folyóba öntik, a maradék homokot, pedig ereklyeként őrizgetjük otthon oltárunkon. A nyugati gondolkodású ember  számára mindez felfoghjatatlan lehet, hiszen tönkreteszik azt a művet, amelyen akár heteken át is dolgoztak. Ugyanez buddhista megközelítésben a múlandóság jelképe. A homokmandala nem egy képzóművészeti alkotás, hanem egy meditációt segitő materializmus, melynek célja nem az alkotás, hanem az elmélyülés, egy magasabb tudatállapot elérése. A buddhizmus elve alapján: "nem a cél számít, hanem az odáig vezető út".
CSENRÉZI az együttérzés buddhája


       Csenrézi az együttérzés buddhája, minden buddha határtalan együttérzésének a lényege. Minden élőlénynek kezdettelen idők óta buddhatermészete van, a megvilágosult állapot minden lény igaz természete.
          Ezzel a mandalával megtapasztalhatjuk buddhatermészetünket, azonosulhatunk a tökéletességgel, az együttérzésből fakadó valódi szeretetettel.

            Több ezer éve fennmaradt tökéletesség Csenrézi alakja, pontos mértani szabályok, és arányok alapján rajzolják meg, hogy a tökéletességet hatékonyan hívja elő tudatunk mélységeiből, hogy ahányszor megpillantjuk Őt, emlékezzünk erre a belső tudásra.
            Om Mani Peme Hung (tibeti nyelven) és Om Mani Padme Hung (szanszkrit nyelven) Csenrézi mantrája, amellyel megtisztíthatjuk magunkat a szenvedésektől, megtapasztalhatjuk a valódi boldogságot, és végül mások hasznára válhatunk.
            Tudatunk lecsendesítésével megtaláljuk belső harmóniánkat, és belső erőnket. S az erre fordított idő sokszorosan megtérül.


 
Om Mani Padme Hum
A tibeti buddhizmus legismertebb mantrája, Avalokiteshvara Bodhisattva Mantrája. A Bölcsek és Tanítók azt mondják, ha recitálod, Amitabha Tiszta Földjén, vagy Avalokiteshvara Paradicsomában, a Potarakában fogsz újraszületni, kívánságod szerint.

Namo Ratna Trayaya,
Namo Arya Jnana
Sagara, Vairochana,
Byuhara Jara Tathagataya,
Arahate, Samyaksam Buddhaya,
Namo Sarwa Tathagate Bhyay,
Arhata Bhyah,
Samyaksam Buddhe Bhyah,
Namo Arya Avalokite
shoraya Bodhisattvaya,
Maha Sattvaya,
Maha Karunikaya,
Tadyata, Om Dara Dara,
Diri Diri, Duru Duru
Itte We, Itte Chale Chale,
Purachale Purachale,
Kusume Kusuma Wa Re,
Ili Milli, Chiti Jvalam, Apanaye Shoha
 
 
Források: